ALBUMOK/LETÖLTÉSEK

STATION X - KEN
2001

1. Tavasz
2. Nyár
3. Ősz
4. Tél

Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Cseke Ferenc - gitár, akusztikus gitár, billentyűs hangszerek
Hajas Zoltán - gitár

Letöltés mp3



STATION X - DUST
2003



1. Sand-Spout
2. Hoax
3. Fragile
4. Stream
5. Pleasure's Resurrection
6. Fade Out
7. A Shadows Dream
8. The Hive
9. Walk With Lulu
10. Stardance Mystery
11. Actus Purus

Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Cseke Ferenc - gitár
Hajas Zoltán - gitár

Letöltés mp3



STATION X - CREATORS
2005.



1. Sharkwing
2. Unguarded Race
3. Felix Culpa
4. Only A Glance
5. Dream
6. Awakening Alone
7. Angel Of Profusion
8. Burning Shadows
9. Spanish Rose
10. Water, Blood and Soul
11. Creators
12. The Longest Minute
13. Medley X


Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Cseke Ferenc - gitár, akusztikus gitár
Hajas Zoltán - gitár

Letöltés mp3



STATION X - HUMAN BLINDNESS
2007.



1. Surrender Your Mind
2. Spirit
3. War In Heaven
4. Words Cannot Describe The Feeling
5. All The Better

Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Hajas Zoltán - gitár

Letöltés mp3 | Letöltés midi

 

* * *

 
Az együttesről megjelent kritikák ... 2001-2007
 

Metal Hammer > 2001. szeptember XIII. évf.


STATION X - KEN
A név ne tévesszen meg senkit, a bonyhádi csapat nem egy STATIC-X feldolgikat játszó tribute formáció, ahhoz a zenei világon az égvilágon semmi közük. Az anno még énekessel dolgozó Nightwing maradék tagsága vette fel új név alatt ezt a meglepően kellemes instru anyagot. A zene afféle gitáros-billentyűs prog. rock/metal: nagyjából a SPOCK'S BEARD/FLOWER KINGS vonaltól a STRATÓn át a SYMPHONY X-ig tartó ívet járják be a fiúk. Kifejezetten jó ötletekkel és hangszeres fordulatokkal lepett meg a négy srác, hallhatóan már rég túl vannak az alapok elsajátításán. A finomabb megoldásaik éppúgy elmélyült zenei tudásról árulkodnak, mint a keményebb, netán virgázósabb témáik, avagy éppenséggel a megfelelő hangszínek kiválasztása. A négy évszakról elnevezett szerzeményekben ének ugyan nincs, de a borítóban négy, kapcsolódó témájú vers is helyett kapott. Érdemes ezeket is elolvasgatni. Egyetlen gondom van csak, a komputerből "származó" dobjáték. Szerencsére sikerült kellően változatos dobtémákat programozniuk, de a dobsound ettől még idegesítően művi. Viszont ez minden kifogásom, amúgy teljesen rendben van a csapat; ilyen szintű felkészültséggel simán játszhatnának akár nagylemezen is. Igazság szerint már csak egy precíz dobos és egy jó énekes hiányzik innen - őket keresi is a brigád, tehát vállalkozó szelleműek, jelentkezzetek!


SCH-DT



Rockinform > 2001. november X. évf. 9. szám


STATION X - KEN
A Station X a néhai Nightwing zenekar útódjaként alakult. Az akkori csapat dalnoka nem tudta vállalni a fellépéseket és a próbákat, míg az azóta sajnos öngyilkos lett dobosuk más utakat keresett. Mivel új énekest sajnos nem sikerült találni, kézenfekvő volt az instrumentális zenére való átállás. A demó címe - KEN - élményt jelent, pillanatnyi megvilágosodást (ezt a borítóról puskáztam). Azonban adhatták volna a Négy évszak címet is, mert az anyag négy összetett tételből áll össze, s ezek a (meglepetésre) TAVASZ, NYÁR, ŐSZ, TÉL, de hát Vivaldi megelőzte őket a címválasztásban. A tételek több részre osztható együttest alkotnak. Nem túl bonyolultak, de remek hangszerelési munkát végeztek az alkotók. Két markáns stílusvonulat követhető nyomon az egész anyagon. A dallamos metált jellemző riffek és dallamok váltakoznak az erőteljes progresszív metál/rock monumentális elvonatkoztatottabb részeivel. Ezáltal pont annyira sikerült változatossá tenni a szerzeményeket, hogy a hallgató figyelmét végig lekösse. Izgalmas és roppant kidolgozott minden részletében. Eszméletlen kreativitás rejlik ebben az együttesben. Kiemelendő Barabás György, aki a billentyűs hangszereken ejti bűvöltbe az embert. Egyértelműen az progresszív felfogású játéka vált védjegyévé a Station X-nek. Magasszínvonalú tudása, mely klasszikus és komolyzenei jártasságot sejtet, igazi katartikus élményt nyújt. Persze ehhez a zenésztársak szerves közreműködése is elengedhetetlenül fontos. Ám az ő hangzásvilága teszi egésszé a szerkezeti részeket. Érződik nagyon összetartoznak, egymás kiegészítői. Dobos téren sem találtak még végső megoldásra. Sajnos a felvételek nem élő dobbal készültek, a programokat érezhetően nem dobos kreálta. Egy jó "dobberman" nagyot dobna még az amúgy is magas színvonalon. Néhány apróbb észrevétel: Barabás Péter basszusgitáros nagyon jó témákkal operál, ötletesen játszik. Azonban gyakran érezhető, hogy képessége határán játszik - főleg gyors részeknél - és ez apró pontatlanságokban nyilvánul meg. Ez utóbbi a gitárosokról is elmondható, bár kevésbé tetten érhető. A lényeg, nagyon élvezetesen és változatosan szólalnak meg a gitárok Cseke Ferenc és Hajas Zoltán kezei alatt. Szépen és nagyon ízesen játszanak. Csak annyira érintik a virtuozitást, amennyire a témák megkívánják. Azért ők se ma kezdték. A borítón szerepel a számokhoz kapcsolódóan négy vers, melyet a zene hallgatása közben olvasva remek hangulatfestő hatása van. Három verset Plesz Ákos írt, míg egyet gitárosuk Cseke Ferenc. Kár, hogy az anyagot kazettán kaptuk. Valószínű rongyosra lesz hallgatva!


GyuSza



Éry Balázs > 2003. augusztus


STATION X - Dust
A Zenészben demoról nem írok kritikát, ezért marad az email. Meghallgattam a lemezeteket, és úgy gondolom, nagyon szépen kidolgozott részletekbol áll. De meg vagyok gyozodve róla, hogy nem csak azért kellene dobost keresnetek, hogy koncertezni tudjatok, legalább ilyen fontos lenne, hogy egy jó tempójú, muzikális dobos ésszeruen egyszerusítsen az muzsikátokon. A gépdob néha túljátszott hangszerszólamként "szétüti" az alapot (gondolom, nem kevés munka van benne), viszont nekem jólesne kicsit hátradolni, átvenni a kevésbé széttördelt lüktetést. Úgy képzelem, egy dobossal a próbákon együtt játszva gördülékenyebbé, folymatosabbá tehetnétek a kompozícióitokat, az átvezetéseket, a hirtelen tempóváltásokat Talán nem muszáj minden arrange-ot kiütni, hansúlyozni dobbal. Szerintem Magyarországon minden rétegzenének számít - tudjátok: kicsi piac... -, ezért felesleges az énekest eroltetni. Ha úgy érzitek, mindent el tudtok játszani, amit szeretnétek, élvezni tudjátok a saját zenéteket, ne akarjatok nem létezo közönségigényeket kielégíteni. Nekem meggyozo a teljesítményetek, de néha túl sok mindent surítetek egy formába. A komponálásnál nem törekedtek a teljes ív kialakítására, a hatásos bevezeto után általában egyenrangú zenei részek sorakoznak, nem mindig érzem a csúcspontot. Kicsit elkapkodjátok a befejezéseket, mintha beleunnátok, félbehagynátok a dolgot. Nem is értem, miért, hiszen más részletet aprólékosan kidolgoztok. A követhetobb, könnyebben megjegyezheto dallamíveket váltó hangszerszóló is izgalmasabb, dinamikusabb lenne, most a téma és az improvizáció egybeér. Szépen, kultúráltan muzsikáltok, jó ízléssel (ez talán mindennél fontosabb), szép hangszíneken (ez a gitárokra is vonatkozik). Szerintem nagyon jót tett a fületeknek, a zenei gondolkodásmódotoknak a számítógép, tisztábban, tudatosabban halljátok a szólamokat, fegyelmezettek, pontosak vagytok. Remélem éloben is tudjátok mindezt. Sok sikert kívánok a további munkátokhoz: Éry Balázs


Éry Balázs



Hammerworld > 2003/3 155. szám


STATION X - Dust
Már a négy bonyhádi srác 2001-es első anyaga, a Ken is igen jó benyomást tett rám és ez most sem változott, sőt. A csapatot elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik az instrumentális, gitáros-billentyűs progresszív zenéket, a Station X ugyanis ezen a vonalon utazik. Hol a rockosabb, hol a metalosabb oldalra közelítenek rá; ami pedig mindvégig jellemzi dalaikat, az a kimondottan ízléses, virtuóz, de mégsem magamutogató hangszeres játék, a jól kitatált, szép dallamfűzések, valamint a megkérdőjelezhetetlen zenei tudás. Az tizenegy trackes, ötvenpercnyi - tehát gyakorlatilag nagylemez hosszúságú - hangzó anyag szerintem jobban is szól elődjénél, habár több dinamikát, teltséget még így is elbírna. Egy élő dobosról nem is beszélve, ezt a problémát ugyanis még mindig nem tudták megoldani a fiúk. (Mondjuk szerencsére a komputert sikerült úgy programozni, hogy a dobhangzás nem lett bántóan művi.) Mindezzel együtt a banda abszolút lemezérett: ugyan az instrumentális rock/metal mindig is réteg zene volt, azonban ennek a muzsikának is megvan azért a maga masszív kis bázisa, amelyre ha szolidan is, de lehet építeni. Szerintem a csapatnak mindenképpen meg kéne próbálkoznia a Böszörményi Gergely féle - Periferic Recordsszal, kis hazánkban ui. ott jelennek meg ilyesfajta zenéket tartalmazó kiadványok. Úgy gondolom, akik olyan dalokkal képesek előállni, mint a húzós, pörgős Sand-spout, a lassan kibontakozó Stream, a megtekert és játékos The Hive vagy a szépséges-megnyugtató Fragile, azok igazán megérdemlik a lehetőséget a szélesebb körű bemutatkozásra is. A tagság (nevesítem is őket, mert megérdemlik: Cseke Ferenc - gitár, Hajas Zoltán - gitár, Barabás György - billentyűk, Barabás Péter - basszus) helyében én mindenképpen elkezdenék komolyabban nyomulni ezzel az anyaggal, merthogy a muzsika minőségét, a srácok zenei tudását és alázatát bizony lehetetlen elvitatni. Ami pedig további adalék a srácok pozitív hozzáállását illetően: ezt a felvételt ingyen (!), mindössze postaköltség ellenében elküldik bárkinek. Akinek kevéske kis affinitása is van az instru muzsikák irányában, máris felveheti a kapcsolatot a zenekarral.


SCH-DT



Rockinform > 2003. július - augusztus XII. 6. szám


STATION X - Dust
A Nightwing utódjaként alakult, instrumentális prog.rock/metal zenét játszó bonyhádi zenekar "Ken" c. demója méltán kapott pozitív kritikát lapunktól (2001. nov.). Sajnos, az elmúlt másfél évben sem tudták pótolni a hiányzó dobost és énekest, de a zenélés szeretete hajtja őket tovább. Új "Dust" címet viselő CD-jük tizenegy óriási számot tartalmaz. Amint a dobprogram cinhangzásán túltettem magam, már csak az élvezkedés maradt ötven percen keresztül. A Station X tagok (Barabás György - billentyűs hangszerek, Barabás Péter - basszus, Cseke Ferenc - gitár, Hajas Zoltán - gitár) zenei intelligenciája, hangszeres tudása és kompozíciós készsége lenyűgöző. Nem túlzó a Spock's Beard, a Rush és a Stratovarius nevét említeni velük kapcsolatban, darabjaik komplexitását illetően. A részletekbe nem mennék bele, hogy kik és milyen mértékben hathattak rájuk. Zseniálisan ötvözik a legelőremutatóbb prog. irányzatokat, a '70-es évek space-rockját és a gitármágusok (pl. Satriani) zenéit. Témáról- témára olyan érzés tölt el, mintha egy prog.rock szentélyben bolyonganék. Sőt, inkább egy gigantikus arborétumban, melybe a fiúk egyenként ültették a palántákat, csemetéket és most teljes pompájában gyönyörködhettek önálló életre kelt "művükben". A gyors, sodró és komplex, remek gitár-billentyűs szólókkal teli számoktól, mint a "Sand-spout" vagy "The Hive", a klasszikus ihletésű darabokon át, az "agyrém-szerűen" súlyos progresszióig, mint a "Hoax", a "Fade Out" vagy a gabrielesen (korai Genesis) disszonáns és nyomasztó "A Shadow's Dream", elég széles a spektrum. A billentyűs hangszínek teljes repertoárját (csembalótól a fuvoláig) kihasználó Barabás György a zenei agy, de mindannyian írtak számokat és együtt dolgozták össze azokat. A kis érből óriási folyammá duzzadó "Stream" és az egyiptomi beavatási szertartásokról szóló, varászos dallamokat halmozó "Stardance Mystery" az abszolút kedvencek. Vonós és oboa szólót rejt a "Pleasure's Resurrection" közjátéka, bár brácsát is szerettek volna. A záró "Actus Purus" tiszta cselekedete pedig Cseke F. és Barabás Gy. felelgetős szólóival nyűgöz le. A koncertekre In Flames, Dream Theater és Metallica feldolgozásokkal is készülnek. Tömény, mégis mértéktartó a "Dust" demo, egy mondatban összegezve: "párbeszéd a csillagokkal". Nagyon fontos, hogy komoly lehetőséghez jussanak, esetleg vendégzenészekkel. Különben jelentős veszteség érheti a magyar rockzenét, mintha sose lett volna East és ennek okán Varga János Project sem. A CD-t postaköltség ellenében minden érdeklődőnek INGYEN elküldik. (Küldjétek el a kiadóknak is!)


Lukács Attila Zsolt



Shockmagazin > 2003. július


STATION X - Dust
Progresszív gyorsvonat érkezik az X Állomásra, tííírararííírararíííí. Instrumentális zenét rejt a CD, a legegyértelműbb hatások a Dream Theater, Liquid Tension Experiment felől érkeztek, néha túl egyértelműek is. A hangszeresek túl vannak már azon, hogy instrumentumaik gombjait tekergessék értelmetlenül, ez tény. A hangok a helyükön vannak legtöbbször, pontatlanságot se hallani (leginkább azért, mert a srácok megfelelő ember híján kénytelenek japán, kocka alakú dobossal - azaz dobgéppel - dolgozni). A technikásabb dalokban kicsit a "most mutasd meg" elvet érzem, a hangszerek, főleg a gitárok szólóznak, csavarják az ütemeket, és néhol eléggé úgy érzem, direkt a "legyünk még elvontabbak" mottó jegyében tekergetik a dalok alapjait. Leginkább ezt érzem hibának: A zene alapja a Dal kellene, hogy legyen, de ez a legtöbb esetben nem így van. Még a legnagyobb virgamágusok is, lásd Liquid Tension vagy egyebek, úgy írják meg az agyonszólózott, széttekert nótáikat, hogy legyen bennük valami fogódzó, egy markáns főriff, vagy egy "refrén", ami segít a hallgatónak a nótát az emlékezetébe vésni és megszeretni. A Fragile című líraibb szerzemény már jófelé tapogatózik, itt inkább Satriani, vagy nyugisabb Marty Friedman hangulatokat vélek felfedezni, már majdnem Dal ez a nóta. Viszonylag szól minden, bár dög és erő sajnos pici sincs a felvételben - ez gondolom anyagi okokra vezethető vissza. A szinti hangszínek is kissé vékonyak, amolyan játék-Casiokra emlékeztetnek, a gépdob pedig sajnos még a gépdobok között is az egyik legputtyogósabb. A netről le lehet tölteni normális hangmintákat, akár egy trackerrel össze lehet rakni élőbb hangzású dobokat. Konklúzió? Hmm, attól függ, miért instrumentális a zenekar. Ha kényszerből, akkor mindenképpen egy jó énekes megtalálása legyen a cél (a dobos mellett persze), és onnantól a jó hangszeres képességeket karakteres dalok megírására lehet fordítani, ahol az énekes részek közötti szólóknál nagyon jó szolgálatot fognak tenni a virgák és a megtekert ötletek. Ha pedig instru banda akar maradni a Station X, akkor átgondoltabb kompozíciók, maradandóbb alkotások megírása a cél. Az itt hallható alapok nagyon ígéretesek ehhez. Ez az a demó, amin azt hallom, hogy a következő lehet igazán jó, ha jó felé haladnak. Sok sikert hozzá.


Wendigo



Shockmagazin > 2005. április


STATION X - CREATORS
A Station X nem az a fajta zenekar, aki feladja. Nincs dobos? Nincs énekes? Nincs stúdióra pénz? Ezeket a fiúkat hála az égnek nem abból a fából faragták, hogy ilyen "apró-cseprő" problémák visszafogják őket! Harmadik hangzóanyagukat is házi körülmények között rögzítették, de ne gondoljon senki a sarokba beállított kétkazettás magnóra. A gépdob sterilségétől eltekintve egész szépen szól a számítógépen kevert anyag, persze nem szaggatja le a fejet, de ez nem is az a stílus, ahol ezt kellene elvárni. A zene ugyanis alapvetően nem változott, progresszív hatások és instrumentális gitárzenék házasságából születtek a nóták. A Sharkwing egy Liquid Tension jellegű harapósabb, technikásabb darab, az Unguarded Race vagy a Burning Shadows középtempós súlyozásra épít, de akad itt Malmsteenbe oltott Satriani (Felix Culpa, Dream), zongorás, Jordan Rudess musicales stílusát idéző szösszenet (Only A Glance, The Longest Minute), ikerszólókra épülő hangulatos gitáriskola (Awakening Alone)... Tanítanivaló az Angel Of Profusion felépítése, amely a halk, háromnegyedes, akusztikus gitárral kísért lírából a hetvenes évek Hammondos hangzásain keresztül jut el egy király Kansas-szerű refréntémáig alig öt perc alatt. Hála az égnek itt szó sincs arról, hogy a bő egy órás anyag instrumentalitása miatt unalomba fulladna, a fiúk kiváló arányérzékkel találják el, mikor kell egy kis hangulatváltás, furcsa effekt a virgák után, egy kis súly a dallamokra, és így tovább. Tökéletes példa erre a lemez kétharmadára időzített Spanish Rose, amely egy alapvetően latin elemeket felvonultató akusztikus résszel indít, a dal első három percében még tangóharmónika hangja is megszólal, hogy egy Zorro film éjszakai jelenetébe képzelhessem magam. Az utolsó dal (Medley X) tulajdonképpen méltó folytatása Cseke Feri gitáros egyik szólóanyagának, melyen tanítanivalóan írt át gitárra egy csomó énekes nótát mindenféle stílusból. Itt is olyan klasszikus dalok lettek instrumentalizálva és egymás mögé gyúrva, mint a Live And Let Die, a Long Live Rock'n'Roll, a Since You've Been Gone vagy a Kashmir. Ötletes egyveleg és nagyszerű feloldása, lezárása a saját dalok sorozatának. Sajnos az a fránya japán dobos (ha jól olvastam, az Alesis DM5 nevet kapta műszerész szüleitől) baromira elviszi a feelinget. Nem is csak a hangszínekről beszélek, bár ezek sterilitása sajnos tényleg zavaró, mint inkább arról, hogy hallatszik, nem dobos írta meg a kíséreteket. Néhol túl művi, mondvacsinált a "dobolás". Nagyon kár érte, mert egyébként az anyag feelinges, játéktechnikailag tökéletes, a hangszerelés is sok ötletet hordoz (köszönet a már-már elfeledett Hammondokért). Ha egy élő dobos ütötte volna fel ezeket a dalokat, kis hazánk legjobb instrumentális alkotásai között lehetne ez a korong. Persze tudom, hogy nem a fiúk tehetnek az ütősember hiányáról, ezért kérve-kérek minden Bonyhád környéki, technikás, feelinges dobost, AZONNAL keresse meg a fiúkat! Nem is kérem, könyörgöm. Ha igazi dob lesz a felvételeken (ami gondolom megvan sávonként, simán akár újra is dobolható), alázni fog ez a tizenhárom szösszenet! Gratulálok!


BZ



Hardrock.hu > 2005. március


STATION X - CREATORS
Hajas Zoli Bonyhádról küldte el harmadik Demo CD-jüket, a Creators, melyet először is nagyon köszönünk. Ahogy szoktam, most is az Internet böngészésével kezdtem az ismerkedést, egy nem túl modern (már készül az új lap) [már az új van fenn - webmaster], de annál tartalmasabb oldalra bukkantam.

Itt minden fontos info beszerezhető a Station X-ről. Nem is bonyolódom a részletes ismertetésbe a történetet illetően, röviden annyit érdemes megjegyezni: 1999 alakulás, Nightwing az első formáció neve, 2000-ben évszakok megzenésítése, 2002 november tehetségkutató döntősei. A 13 szerzemény 30 szám közül került kiválasztásra, tehát igen termékenyek a srácok, sok munka áll mögöttük.

+ : A négy srác instrumentális pályára lépett és főleg a szólógitár-billentyűk húzzák a dalokat. A billentyű a zongorától a Hammond-ig minden hangszínben megszólal és remekül hangsúlyozza a basszusgitár is a szólamokat. (pláne, ahol a két hangszer van előtérben).
Nagyon tetszettek az időnként felbukkanó keleties fricskák , dallamok. A tisztelgés a nagyok előtt (Medley), nagyon tetszett, gyönyörűen átjön az alázat, a dal részletek szépen egymáshoz vannak cuppantva, szinte lepereg a szemünk előtt a történelem. (Zeppelin: Since I've been/McCartney: Live And Let Die/Day Tripper/Sabbath: Electric Funeral/Zeppelin: Kashmir/Purple: Highway Star/Rainbow: Long Live RnR/Rainbow: Since You've been gone/Purple: Perfect StrangersSymphony X: The Odyssey...

A címadó tétel a Creators tulajdonképpen az esszenciája a Station X-nek. Minden szépen bele van sűrítve amiről ez az életérzés szól. Maga a lemez is nagyon változatos, rengeteg érzelmi állapotot tükröznek a dalok, melyeket ritmusváltásokkal és hangszínekkel fejeznek ki. Néha a dalok a jazz világába kalauzolnak, néha nagyon komplex progresszív hatásokat mutatnak, de felbukkannak egyszerűbb fejlerázós hardrock-os, headbangelős témák is.

- : Nekem a dobhangzás továbbra is időnként hátborzongatóan gépi (habár a mellékelt levél szerint már javítottak a srácok a hangzáson és a pontosságon is) ,nagyon hiányzik a humán intelligencia a dobok mögül. Hiába tud a gép mindent eldobolni, ez soha nem lesz olyan mintha ember adná elő. Érdekes, hogy a 13 dalt ez az érzés is változik folyamatosan, van amikor nagyon zavaró, és előfordul, hogy fel sem tűnik. Ha már instrumentális zene készítésre adták a fejüket a srácok, én kicsit több virtuozitást várnék el. A billentyűktől ezt maximálisan megkapom, de a gitárosoknak anélkül, hogy szétszólóznák a dalokat talán többet kéne vállalniuk. Az ének annyira nem hiányzik, szerintem egy énekessel a progresszív átlagos zenekarok közé süllyedhetne a csapat egy szempillanat alatt, pont elveszne az a varázs, az a plusz, amit az instrumentális zene ki tud fejezni. Igaz, hogy ez a fajta instrumentális progresszív/rockzene aztán annyira rétegzene, hogy csak na, de nem lenne baj, ha végre lenne egy úttörő hazánkban ebben a stílusban. Ehhez kívánok kitartást, egészséget és még sok jó lemezt (és egy jó dobost!).


Hellstar



Rockinform > 2005. november XIV. évf. 9. szám


STATION X - CREATORS
Gondolom már nem kell bemutatni külön az együttest, hiszen már két demón - Ken, Dust - vannak túl, és interjút is készítettünk velük. Ha valaki mégse ismerné őket, akkor röviden: a progresszív metál igényes hazai képviselői ők, kizárólag instrumentális szerzeményekkel. Jelen anyaguk természetesen ezt az irányvonalat követi tovább. A srácok nem költenek stúdióra, házilag készítik felvételeiket, meg kell mondani egyre magasabb színvonalon. Zenei repertoárjuk igen széles, ösztönösen kerülik a korlátokat, ezt bizonyítja a CD + 1 száma, ahol egy egyveleget hallhatunk az együttes tolmácsolásában a '60-as, '70-es,'80-as évek sztárcsapatainak átdolgozásából. Zene színskálájuk széles spektrumát jellemzi, hogy elhangzanak benne többek közt Beatles, Led Zeppelin, Black Sabbath, Rainbow feldolgozások, kitűnő interpretálásban. És most a végéről ugrás vissza az elejére. Egy kis tengerzúgás, majd egy sejtelmes zongora intró vezet be minket a Creators zenei világába, ez a Sharkwing. Nagyon jó kezdés, azonnal egyértelművé teszi a hallgató számára, hogy profi virtuóz zenészek szolgálják ki a zenei étvágyunkat. Szélsebesen átrohanunk az Unguaded Race hihetetlen feszes, jellegzetes lüktetésén. Máris visszanyúlunk a múltba a nagy virtuózitást igénylő Felix Culpa tételével, ahol Barabás György, amúgy is egész anyagon végigvonuló mesteri billentyűjátéka magával ragad a barokk cirádás és cirkalmas zenei világába, melyet jó érzékkel ültettek át át a metálzenébe. Az Only A Glance egy kissé leülteti a lemezt, a többi szerzemény komplexitásától elütő egyszerűsége egy kicsit kilóg a lemezről. Nem a romantikus hangvétel miatt, hanem egy kicsit jobban meg kelett volna tölteni tartalommal. Ennek ellenére nagyon kellemes Barabás Péter basszustémája. A másik mélypont az Awakening Alone. A "refrén" nagyon jó, a köztes téma inkább űrkitöltőnek tűnik. Nagyon jó ellenpélda erre az Angel Of Profusion és a Burning Shadows, ami a kedvencem. Kiváló hangszerelés, minden tökéletes egyensúlyt alkot, dallam, progresszivitás, elvontság, érthetőség, nagyon szép zeneszerzői munka. A lemez csúcsa azonban a Spanish Rose és a címadó Creators. Ezek egyszerűen kiválóak! Érdekes, a Water, Blood And Soul. Első hallásra talán ez a legkevésbe befogadható szám, de alaposabb elemzés után emészthető dallamcsemegéket szemezgethetünk ki belőle. A The Longes Minute-ot Barabás Gyuri megtartotta magának. Nagyon erősre sikeredett a CD-nek a zenei anyaga. Ha nem ez lesz a Station X életében a legjobb kiadványuk, akkor a következőt el sem merem képzelni. Meg lennék elégedve azzal is, ha a következő demójukat egy hasonló szintre sikerülne emelniük, mondjuk élő dobbal felvéve...netán énekkel...de az már túl szép lenne.


GyuSza X



Biker Magazin > 2006. máj./jún. III. évf. 2. szám


STATION X - CREATORS
A forrás majd' egy évtizede, először csak félve, kicsiket bugyogva, nem is teljesen tisztán, de már szemmel láthatóan feltört. Akkoriban még Nightwing néven szerepelt a rockzene domborzati térképén, de később a felfedezők és a kirándulók javaslatára, meg persze a megváltozott körülmények miatt Station X lett a neve.
X állomás. Mára kristálytiszta lett a vize. Jó mellette megpihenni, kibontani az otthon elkészített szendvicseket, majd evés után nagyokat kortyolni hűs vizéből. Immár jóllakottan, elmerengeni az élet nagy kérdésein, az évszakok változásain, verseket olvasgatni, vagy egyszerűen csak elszunyókálni. Kíváncsian szemlélődni az előttünk elterülő tájon, figyelni a madarak csicsergését, érdeklődve követni a vadak rohanását, élvezni a felhők mögül kibukkanó nap langymeleg sugarait, és így egy kicsit feltöltődve, új erőt gyűjtve visszatérni a zajos nagyvárosba. Mert néha jó kiszakadni ebből a pénzhajhász, magamutogató, törtető, eldurvult és elkurvult világból, és egy csendes, dallamos, ábrándos fantáziavilágba csöppenni négy zenész segítségével. Én megköszönöm nekik, megtiszteltetés, hogy bemutathatom őket.
Barabás György. Teljesen autodidakta módon sajátította el a hangszerkezelést és a kottaolvasást. Az ezer hangon megszólaló Hammond orgona és egy szintetizátor kezelője, a csapat fő dalszerzője.
Barabás Péter. A basszusfutamokért felel, ő a szilárd alap. Ibanezét csatasorba állítva igazi csapatjátékots, egyébként Gyuri bátyja.
Cseke Ferenc. Már több mint tíz éve egy Jackson gitár boldog tulajdonosa és használója. Mindent hallás után tanul meg és játszik el, egyszerűen a ZENE (így nagybetűvel) rajongójának vallja magát.
Hajas Zoltán. Zeneelméletet és gitározástudományt tanult. Egy Ibanez gitárral, masszív riffekkel és agyas témákkal segíti társait.
Mint a felsorolásból is kiderül, a zenekarnak nincs énekese és nincs dobosa sem. Eddig megjelent három lemezükön (Ken 2001, Dust 2003, Creators 2005) dobgép és instrumentális muzsika hallható. Persze a vájtfülüek, meg a szőrösszívüek most gúnyosan nevetgélnek, de én a helyükben adnék egy esélyt a csapatnak. Arcukra fagyhat a mosoly. Hogy azért valami konkrétat is írjak, igényes, billentyűs-gitáros, progresszív rock/metál zenekarként szokták aposztrofálni a bandát. Hatásokként a Dream Theater, Spock's Beard, Deep Purple, Flower Kings, és a Stratovarius neve szokott elhangzani.
Dobosok, gyakoroljatok, aztán irány Bonyhád!
Hallgatni és néznivaló: www.stationx.ini.hu

Kiss "Thrashing" Attila



HI-FI SÜTÖDE > 2006. július


STATION X - CREATORS
A napokban beleakadtam a Station X nevezetű bonyhádi zenekar billentyűsébe, aki egy rövid szóváltás után felajánlotta magukat hallgatásra. Honlapjukról letölthető, második, legújabb, Creators című albumukat meg is hallgattam, és mit ne mondjak, megtetszett, amit ez a "hiányos" (erre még visszatérünk) négyes művel. Nem sok hazai csapatot ismerek, ami efféle muzsikát játszana, úgy látszik, kicsiny hazánkban nem divat a progresszív muzsika.
Mert ők bizony progresszív rockot, illetve metált nyomnak, és nem is akárhogyan. Jó témákat írnak, ügyes váltásokkal dolgoznak, profi zenei megoldásokat alkalmaznak muzsikájukban, és egyébként is, aki már hallott prog-metált, az tudja, hogy nem az a tipikus egyszerű zene. Persze fel-felbukkannak itt-ott olyan monumentális kórusok, amik már az én fülemnek kalácsok, de hát mit tegyünk, ez már a mai prog sajátja. Mint ahogy a Dream Theater-ben is fellelhetőek ilyesmik, úgy itt is. Ez legyen a legnagyobb bajunk.
A banda tagjai: Barabás György billentyűs, Barabás Péter basszusgitáros és Hajas Zoltán gitáros. Nagy érdekessége a zenének, hogy a fiúk a dobot, dobos hiányában dobgéppel helyettesítik. Megmondom őszintén, én elsőre nem vettem észre. Igaz, így hogy tudatában állok a dolognak, a dob tényleg kicsit kimértnek és gépiesnek hat, de a zenének szerintem nem igazán árt. Ha kemény dupla-lábdob szükségeltetik, van kemény dupla-lábdob, ha szigorú átkötés kell, van szigorú átkötést. Nyilván melósabb megoldás, mint egy dobos, de hát ez most így esett. A zene tehát prog-rock, illetve prog-metál. Dream Theatre-ös gitárzúzdák, Deep Purple-ös és ELP-es orgona és szintitémák, kömény, Billy Sheehan-es basszusalapok, elmement Strato-s lábdob-orgiák, az egész cucc halványan emlékeztet engem a Liquid Tension Experimentre is. Szokták volt írni a Spock's Beard-et is, mint inspiráló zenekart, ehhez sajnos nem tudok hozzászólni. Tehát az ős prog és az új prog összekotyvasztásából egy igen erős "bonyhádi prog" született.
A Sharkwing című nóta vízmosással és sirálykvartyogással veszi kezdetét, erre jön be a baljós keyboard-alap és a basszus. Majd a prog-rockos, hirtelen váltásokkal tűzdelt téma, és a gyors, orgonás átkötés. Aztán kapunk az arcunkba egy rövid, Metallicás zúzást, majd visszakapjuk az orgonát, és az egész kavalkádból hirtelenjében egy perfekt kis prog-metál jam kerekedik. A téma baljóssága nagyon jól el lett találva, a zúzás és a Keith Emersonos Hammond-menetek végig egyensúlyban tartják egymást. Pörgős, headbangelős, ízléses. Az Unguarded Race is a helyén van, metálos gitárzúzás és szóló, jó orgonatéma, kemény basszus. Kicsit talán zavaró, hogy a basszus nem lett eléggé kiemelve, pedig Barabás Péter személyében egy nagyon jó basszerost tisztelhetünk. Ilyen zenéhez Magyarországon, úgy látszik, nem jár stúdió. A lábdobpergős dobátkötés-megoldás inkább a power metálra jellemző, de ebben a környezetben is megállja a helyét. A Felix Culpa is kedves a számomra, klasszikus zenére emlékeztető orgonája rögvest a Symphony X-et juttathatja eszünkbe. A kemény zúzás és a dallamos orgona itt is kiegyenlítik egymást. Tulajdonképp ebben a kiegyenlített hangzásvilágban rejlik a Station X fő ereje. Az Only A Glance az első pillanat, amikor a fiúk nem tetszenek nekem. Nyilván azt gondolták, természetesen teljesen helyesen, hogy ne zúzzunk már végig, kéne valami lassú szám is. Ezzel nem is lenne baj, csak a téma kicsit csöpögősebb lett a kelleténél. Illetve sokkal. Na mindegy, menjünk tovább. A Dream ismét kellően zúz. A témában itt is fellelhető némi klasszikus zenei hatás, amit a dallam mellett leginkább a csembaló hangja idéz elő. Itt vettem észre először, hogy a dob gépdob. A gitárszólóval nincs semmi probléma, majd a gitárszóló után a szám a rock egy mélyebb bugyrába lép. Az orgona- és a szintiszóló is a helyén van, Barabás György munkájával száz százalékig meg lehetünk elégedve az egész lemezen. A basszus a mélyebb bugyorhoz kellő mélységet biztosít. Az Awakening Alone-ban felcsendülő gitár az, ami nekem már kalács. Ez az a téma és az a gitározás, ami nekem sajnos nem tetszik, és ami ugyanúgy nem tetszik a Dream Theatre-ben és a Stratovarius-ban sem. De ebben a stílusban kétségtelenül nagyon jó nótát készítettek, és akiknek (hozzáteszem, elég sokaknak) tetszik ez, azoknak ez a szám is önfeledt kikapcsolódást nyújt. Sajnos az Angels Of Profusion elején is bajom van a gitárral. Az orgona és a basszus teljesen a helyén van, de a gitárnak többet kéne nyújtania. A lábdob-cséplős részben már egy fokkal jobb a helyzet, az utolsó fél percben meg aztán tényleg visszaül a mosoly az arcomra. Általában amikor az orgona vezet, akkor szeretem a banda muzsikáját. A zene nagy erénye, hogy változatos, kiszámíthatatlan, és emiatt izgalmas. A Burning Shadows újból egy kedvenc, nagyon jó orgonatémákkal lett felszerelve, és hirtelen váltásaival szétveti az ember agyát. A háttérben a gitár is jól nyomja, és a basszus is fergeteges. Egy igazi Emerson, Lake & Palmer-es nóta, szerintem a legjobb a lemezen. A Spanish Rose újból egy lassú nóta látszatát kelti, de lírikus, torzítatlan gitártémáját később felülírja egy nagyon is torzított. Aztán jön egy torzítatlan, spanyolos gitárszóló, szintivel spékelve, ami nagyon jól sikerült. Majd újból a zúzás, két percen keresztül, amíg a szám véget nem ér. Véleményem szerint flamenco-bukéjával ez a nóta is nagyon színvonalasra sikerült. A Water, Blood and Soul is lírikusan kezdődik, majd egy kis, átmeneti tingli-tangliság után újból beköszönt a "sika", a pörgős lábdobok, a hirtelen váltások, fürge orgonafutamok. Jó témák, ízes aszimmetria, apró monumentalitás. Nagyon jó. A címadó, Creators című dal nagyjából magába foglalja az egész Station X-et. És itt Hajas Zoltán játéka is maximálisan el van találva a számomra, az orgonaszólóban megint nem tudok csalódni, mint ahogy a basszusgitárban sem. Sok téma- és ritmusváltással és jobbnál jobb témákkal van telepumpálva, kilenc és fél perc élvezet és őrület. Szakavatott füleknek és ugrálni szeretőknek egyaránt kiváló. A The Longest Minute a billentyűs leghosszabb perce. Egy lassú, szép, szólózongorás dal három percben. Medley X a végére egy tisztelgés a rocktörténelem nagyjai előtt. Gördülékenyen játsszák egymás után a dalrészleteket, szinte megszakítás nélkül pörög a film. Többek között Led Zeppelint, Black Sabbathot, Deep Purplet és Rainbowt olvasztottak az albumzáró medley-be, megjegyzem, nagyon helyesen.
Nagyon tetszik a lemez, annak ellenére, hogy néhány szépséghibát véltem felfedezni benne. Változatosnak és sokoldalúnak találom, és mindenek előtt tisztelem őket, mint a progresszív zene magyar képviselőit. Jó hallani, hogy valakik itthon is játszanak ilyen muzsikát, és még jobb hallani, hogy milyen jól. Tehát a teendők: lemezt megszerezni (és az előző, Dust címűt is, honlapjukról mindkét album teljes valójában letölthető), sokat hallgatni, koncertre elmenni, élvezni!

TurtleKat


Hammerworld > 2007. szeptember


STATION X - HUMAN BLINDNESS
Öt nóta bő 42 percben. Ez az új Station X anyag tartalma. A '99-ben alakult bonyhádi gárda nevét már egy ideje tisztelet övezi az underground prog rock/metal színtéren, s a jelenleg trióban dolgozó csapat ez alkalommal is bámulatra méltót alkotott.
Önmagában az, hogy remekül zenélnek, vagy hogy rendkívül változatos dalokat írnak, még nem akkora hír. Egyik sem garancia a jó zenére. Csakhogy ezek a fazonok érzéssel és ízléssel nyúltak a muzsikához, ami mindvégig meghatározó a Human Blindness-en. A végig instrumentális demóegy pillanatra nem válik unalmassá, viszont úgy tud folyton meglepetést okozni, hogy minden részlete szerves egészet képez. Az öncélúság, a hatásvadászat, az, hogy mindenáron valami megdöbbentőt csináljanak, teljes mértékben hiányzik a cd-ről. Helyette kifinomult, mégsem sznob vagy zeneakadémiai végzettség nélkül élvezhetetlen témák sorakoznak itt, melyeket igazi dalokká fűztek össze.
Azt sem lehet mondani, hogy egy adott zenekarhoz vagy akár irányzathoz lenne köthető az anyag. Megvan benne a Dream Theater, a Psychotic Waltz, a 70-es évekbeli prog rock mesterek hatása (az a sok Hammond és Mellotron hangszín!), és még sorolhatnám, de ezek egyike sem olyan erősen, hogy zavaró legyen.
Tény ugyanakkor az is, hogy időt igényel az anyag teljes befogadása. És nekem mindettől függetlenül hiányzik az ének meg az élő dobos, de az sem annyira, hogy nem okozna élvezetet újra meg újra meghallgatni.
Az anyag fenn van a honlapon, de pkg ellenében ingyen meg is rendelhető.


U.N.

ROCKINFORM MAGAZIN > 2007. november


STATION X - HUMAN BLINDNESS
Nyolcadik éve nyomul a bonyhádi banda, s évek óta nagy elismerésnek örvendenek a minőségi prog rock/metal kedvelői körében. Persze, underground körökről beszélek, de hát mit is várhat az ember minőségi zenékkel élő fia ebben a szellemirtó országban?
A srácok rá is szolgáltak az elismerésre, s most itt az újabb apropó, hogy meghajoljunk előttük: megjelent a negyedik lemezük (illetve demójuk).
A Human Blindness az eddigi legjobb munkájuk! Kiforrott progresszív muzsikát hallhatunk itt, egy olyan anyagot, amely mindvégig rabul ejti az embert, ahol egyetlen unalmas rész sem rontja a kiváló összképet. A srácok jó zenészek, elismerésre méltó tudásukat a produkció szolgálatába tudják/tudták állítani. Nincs egyetlen öncélú hang, semmi felesleges virtuózkodás.
Öt dalt hallhatunk, egyik sem rövidebb hat percnél, és a záró All The Better viszi el a pálmát a maga 13 percével. Ha valamihez hasonlítanom kéne őket, azonnal adja magát a Dream Theater és a Psychotic Waltz, de akár a Flower Kings is - ám félreértés ne essék: a Station X senkit sem utánoz, van saját világuk. Barabás György színes változatos billentyűs játéka nagyon tetszik, de Barabás Péter basszusgitáros és Hajas Zoltán gitáros is megérdemel minden dicséretet. Mindössze egy hiányérzetem van: fiúk, tessék egy dobost szerezni, ez a produkció egy ügyes ütőssel még ütősebb lesz!

Nem titkolom: végérvényesen egyik kedvencemmé váltak! Az album letölthető a honlapról, de postaköltség ellenében lemezen is megrendelhető.

(szilágyi)



KÉPES MOTORINFO MAGAZIN > 2007. november


STATION X - HUMAN BLINDNESS
A zenekarról már az előző, 2005-ös Creators című albumuk kapcsán írtam a néhai Biker Magazin-ban egy majdnem elragadtatott hangú bemutató cikket, de akkoriban nemcsak én értékeltem "fel" így a csapatot és teljesítményét, hanem a nyomtatott és online "szakmédia" is elismerő kritikákkal dicsérte a zenészeket. A hazai progresszív rock-metál színtér egyik legsikerültebb lemezét alkották meg akkor, de mostani anyagukkal sem hoznak magukra szégyent. Sőt!
Ha lehet, még átgondoltabbak, még színesebbek, még kidolgozottabbak lettek a nóták, pedig azóta már megváltak Cseke Ferenc gitárosuktól, és így "csak" hármasban - Barabás György - billentyűk, Barabás Péter - basszusgitár, és Hajas Zoltán - gitár - rögzítették a felvételeket. Azt mondanom sem kell, hogy még most sem találtak megfelelő énekest és dobost maguk mellé, úgyhogy maradt az instrumentális előadás, és a virtuális dobos.
A majd' háromnegyed órás anyag 5 számot tartalmaz, úgyhogy jelentősen hosszabbak lettek a dalok, de mindegyikbe sikerült annyi és olyan minőségű témát pakolni, hogy egy percig sem unalmas a lemez. A torzított és akusztikus gitár mellé jóval több billentyűszóló érkezett, a hagyományos hangszereket pedig érdekes hangszerelésként Hammond és Mellotron hatású kórus és vonós hangszínekkel egészítették ki.
A csapat ingyenesen letölthetővé tette ezt a csodálatos muzsikát a honlapján, de aki jobb minőségben szeretné birtokolni az alkotást, az ingyen(!), csak postaköltség ellenében megrendelheti.
Kiadók, hol vagytok???
42'26"
www.stationx.ini.hu


Thrashing